Sziasztok!:) itt az első rész. Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást.
Nóri vagyok. 17 éves. Egy Tisza melletti városban élek, Szolnokon. A barátaimmal gyakran szoktunk lemenni a folyóhoz, és már sátoroztunk is ott. Amit tudni kell róla:
1., nagyon mély
2., erős a sodrása
3., a partja nagyon, de nagyon iszapos.
4., sok a szúnyog.
És, hogy miért szoktunk odamenni minden nyáron?
Mert nagyon jó a víz. És rengeteget lehet ott hülyülni, na meg persze hajókázni.
Minden tini álma az hogy a barátaival, szülők nélkül, kajával, piával menjenek le oda.
Mi is így tettünk Dorival, Adrival, Dettivel, Reginával, Sz.Nórival, Bencével, Szabinnal, és Pistivel. Amit tudni kell róluk:
Dori: barna haj, zöld szem, szókimondó, őrült(de mondjuk ez az összes barátomra igaz), megbecsüli a barátait, imádja az angolt.
Adri: barna haj, barna szem, nem szeret másokat megbántani, betegség miatt egy kicsit "kövér", nem túl okos, de ez azért van, mert rossz suliba jár. az egyik legjobb barátnőm Dori és Detti mellett. Pisti unokatestvére. Rengeteget szoktunk együtt hülyülni, de van, amikor némán vagyunk egy társaságban.
Detti: gyönyörű lány, szereti magát festeni(mint minden lány a csapatunkban, de csak minimálisan mindenki pl.:alapozó[valakinek korrektor], szempillaspirál, szemceruza és szemhéjtus. Én például a ceruzát nagyon erősen használom, mert szeretem ha fekete a szemem), fitt lány, velem együtt táncol.
Regina: az unokatestvérem, de nem nagyon foglalkozunk egymással, mint rokon, Pisti legjobb lány barátja, barna hajú és szemű, okos lány ahhoz képest, hogy elég rossz suliba jár.
Sz.Nóri: világos szőke hajú lány, kék szemmel. Régen furulyázott. Ő is nagyon okos, és ő is táncol, csal nem velünk.
Bence:a legperverzebb gyerek, akit ismerek. Mindenből ki tudja hozni a perverzet, és mindenből viccet tud csinálni. Helyes gyerek, de sok lány verte már át, ezért nem nagyon szeret ismerkedni a nekünk szimpatikus lányokkal(általában mindig azok a szimpatikusak nekünk, aki(k) neki(k) nem az), szeret futni, focizni, és egy kigyúrt állat. Nem éri meg vele vitatkozni, mert ő úgy tartja, hogy nem vitatkozik, hanem csak elmondja, hogy neki van igaza.:DD
Szabin: csendes fiú, de csak látszólag, aki ismeri az tudja, hogy mennyire őrült.minden hülyeségben, balhéban, rendőrségi ügyben, verekedésben benne van, Bencével és Pistivel együtt. Sötétszőke, szinte már barna haja van, arcát szeplők borítják. szeme "színváltós", mert mindig más színű. Most nem arra gondolok, hogy egyszer zöld, egyszer meg barna. Arra, hogy barna szeme, egyszer sötét vagy világos, vannak benne foltok vagy nincsenek.
És végül Pisti: az én örök szerelmem. Ez olyan se veled-se nélküled kapcsolat . Mindennel jobban szeretjük egymást, de utáljuk is néha. Mikor nem értünk valamiben egyet, akkor utáljuk egymást, de mikor nem így van, akkor mindent megteszünk a másikért. Tudom, hogy szándékosan sosem bántana meg, és én sem őt. Külsőleg mutatja a kemény fiút, de akik már jó pár éve ismerik, azok tudják, hogy mindent nagyon magára vesz, és semmi nem pereg le róla, hiába mutatja azt. Barna haj, gesztenyebarna szem, amibe imádok belenezni. A foci az élete. Éppen ezért a focilabda a kedvenc tárgya és focipálya a második otthona. Szerintem nem mindenkinél van az, hogy a focipályán volt az első randija. Nagyon helyes fiú, ezert sok lány irigyel és utál engem, amiért a barátnője vagyok, de, hogy őszinte legyek ez engem egy cseppet sem zavar. Sőőt. Én aszerint az elv szerint élek, hogy amíg valaki utál, addig biztos, hogy jól csinálok valamit.
Ezen a nyáron is a programok között szerepelt a Tisza. Egy hetet töltöttünk volna ott. Igen, csak aztán minden másképp alakult. Kezdjük az elején.
Mivel már rutinosak voltunk tudtuk, hogy hogyan kellett csinálni. Már előző nap bepakoltunk, és Dori, Adri meg Detti ott aludtak nálunk. Este jó sokáig fent voltunk, és meg kétszer leellenőriztük, hogy minden meg van-e. Én természetesen Pistivel alszok egy sátorba, velem nem lesz gond. Ő rutinos fesztiválozóként és sátorozóként(Pisti 19 éves) hozza a sátrát, én meg ami kell bele. A többiekkel volt egy kis gond, mert Detti, Dori és Adri lett volna egy sátorban,de a sátor csak két személyes. Aztán nem hoztak pokrócot, ezért a mi(!!) pokrócainkra fekszenek majd.
Skypeon beszéltünk a fiúkkal. Háát. Mit ne mondjak. Náluk is volt elég gond. Bence valami csaj miatt depizett aki nem hívta vissza,(végre talált egy szép, okos lányt, aki szimpatikus neki, és az a szemét dög meg nem hívja vissza.Sőt. Még az üzeneteire sem válaszol, és letiltotta Facebookon) a másikat nem engedték el, ezért anyának fel kellett hívni Szabin szüleit, hogy minden rendben lesz, mi már többször is voltunk(Szabin csak most csapódott a társaságunkhoz egy éve). Végül nagy nehezen elengedték. Aztán letettük a fiúkat, és elkezdtünk beszélni, hogy ugyan most milyen lesz. Aztán bealudtunk.
*Reggel:*
-Mennyi az idő?-kérdeztem, de senki sem válaszolt. mindenki ezerrel aludt.-HAHÓÓÓÓÓÓ!-ordítottam el magam. De semmi. Végül pofán vágtam Adrit meg Dorit a nagypárnámmal.
-Heeeee? Mivan? Anyád ütögesd hajnalba!-mondta Dori. Hmm. De kedvesek vagyunk így korán reggel Dorinám.
-Mivan? Minek kellett felkelteni mindenkit?-kérdezte Adri. Detti meg helyeselt, ami azért fura, mert őt nem vágtam fejbe. Ő túl messze volt. Lehet, hogy az ordításomra kelt fel
-Mert mondjuk öt perc múlva itt vannak a fiúk, mi meg elkésünk.-mondtam halál nyugodt arccal, és szép lassan kikeltem az ágyból. A többiek persze kapkodni kezdtek, amolyan "jézusom, nem megyünk.áhh". Mi a francért kell aggódni, mikor mi tudunk egy olyan helyet, ahová senki sem jár, és gyönyörű minden?? Aha gondoltam én. Csak oda kellett érnünk, és már ért is minket a meglepetés, de ezt később.
-Na, akkor! Mi levisszük a csomagokat Adrival, ti addig itt összepakoltok, és összeszeditek magatokat, mire levisszük őket, addigra megjönnek a fiúk. Mi beengedjük őket. Ti, ha készen lesztek, akkor szóltok és cserélünk. Értve?-vettem kicsit katonásra a "sztájlomat"
-Ezt még egy agysérült kutya is értené.-dünnyögte Dori félálomba.
-Na tűnés.-mondta Adri.
-Na jó. elsőnek vigyük le a sajátunkat, aztán meg a többiekét.
-Okés.-Ahan. Ahogy azt én elképzeltem. Egyetlen egy kurva hétre megyünk el. És annyi ruhát bepakoltunk. Meleget, Nyárit, Télit, Tavaszit. Egyszóval minden szart. A többieknek meg a sátor.(igazából csak egy sátor, de az is kibaszott nehéz volt.)
*Csengettek:*
-Tuti a fiúk.-nem tévedtem sokat. Ők voltak. 2 kocsival+mivel Adri már 18 neki is van.
-Minek vagytok még pizsamában?-kérdezte Pisti és nyomott egy puszit az arcomra.
-Cirka 13 perce keltünk fel.-mondtam a nemlétező karórámra nézve.
-Ahan, az jó.Asszem.-és már meg is indult a hűtő felé. Na kösz. A hasa fontosabb, mint én. Pfff.:)
-Készen vagyunk.-mondta Detti.
-Okés. A fiúk a konyhába vannak. Menjetek oda. Kajáljatok ti is. Majd mi is csatlakozunk.
-Okés. Siessetek.
-Rendben.-komolyan gondolta? Direkt azért akartam utolsónak menni Adrival, hogy szépen fel tudjunk öltözni. Ráadásul Adrinak itt volt a szerelme. Vagy azt, még nem mondtam, hogy Adri szerelmes Bencébe? Fülig belé van esve, csak az a baj, hogy Bencével csak barátok, és Bence nem úgy néz rá, mint ahogyan Adri rá. Ezért mondom én azt, hogy nincs fiú és lány barátság. Az egyik idővel rájön, hogy többet érez a másiknál, mint puszta barátság.
-Öhöm. Nem szeretnél mondjuk feljönni a lépcső aljáról, és mondjuk készülődni?-kérdezte Adri mosolyogva.
-Nem.-mondtam halál komoly pofával, de nem bírtam sokáig és elröhögtem magam. Végül elindultam. Cirka 20 percbe telt mire kiválasztottuk mit veszünk fel. Aztán fürödtünk. És sminkeltünk. És hajat igazítottunk.Szóval elvoltunk.
*Eközben a konyhában:*
-Mi a francot csinálnak eddig?-kérdezte Bence.
-Én tudjam?-kérdezte Szabin. -Utoljára 13 évesen volt csajom. Egy pancser vagyok a szerelembe.-mondta mosolyogva, közben kevert egyet a kávéján.
-És, hogy hívták?-kérdezte érdeklődve Dori.
-Zsófinak. Ő volt a legszebb lány, akit csak ismertem. De átvert, mert egy másik fiújával járt, miközben velem is együtt volt. És a másik fiú, akit Adriánnak hívtak, ő sem tudott rólam. Aztán megtudtam egy képről, amit egy régi ismerősöm küldött át. Adrián is ott hagyta, meg én is. És aztán jött volna, hogy bocsássak meg neki.stbstbstb. De nem érdekelt. Azóta nem volt szerelmes, de nem is akarok.-mondta Szabin mosolyogva.
-Pedig a szerelem jó dolog.-mosolyodott el Pisti.
-És miért is? Mert, ha olyan csajt fogsz ki, aki átver...akkor csak te jársz rosszul.
-Szerencsére én nem olyat találtam. Hanem olyat, akivel az életemet akarom leélni. Akiért embert ölnék. A legszebbet, legokosabbat, legkedvesebbet. Olyat, akinek akármit elmondhatok megérti. Olyat, akinek mindig van rám ideje, és nem tartja azt feleslegesnek, ha mondjuk elviszem focizni. Akit nem érdekel, hogy hány lány írja vagy mondja azt, hogy szeretlek, akkor is szeret. Nem kételkedik bennem, ha beszélek egy számára nem ismert lánnyal nem lesz ideges vagy féltékeny, mert tudja, hogy mindennél jobban szeretem. Nem azt mondom, hogy nem volt féltékeny. Emlékszem mikor azért szakítottunk, mert az elején egy szerinte nála szebb lánnyal találkoztam, mint régi focis ismerőssel. Két hétig nem beszéltünk. Szerintem mind a kettőnknek az a két hét volt a legrosszabb.
-És aztán mi volt?-kérdezte Detti. Persze nagyon jól tudta, hogy mi volt. Mert mesélte neki Nóri. De kíváncsi volt az én verziómra is.
-Hogy mi volt? Felhívtam, hogy én ezt már nem bírom tovább, és hallgasson meg. Találkoztunk, és elmondta az ő verzióját, hogy neki nagyon nehéz így, hogy annyi lány oda van értem. De mondtam neki, hogy emiatt nem kell aggódni, mert nagyon szeretem őt. És nem akarom, hogy bárki is elválasszon minket. Szerencsére minden rendbe jött. Azóta sokszor összevesztünk, de csak ilyen apró-cseprő dolgokon. Azután rögtön kibékültünk.-mondta mosolyogva Pisti.
-Utálom a nyálas dolgokat, de meg kell, hogy mondjam, ez tényleg aranyos.-mondtam mosolyogva Dori.
-Na jó. Én felmegyek megnézni, hogy mit csinálnak ezek ennyi ideig.-mondta Bence türelmetlenül.
*Öltözés közben:*
-Szerinted, ha elmondanám ezt Bencének, mit szólna hozzá?-kérdezte Adri hosszas hallgatás után.
-Hát nem tudom. Szerintem az lenne a legjobb, ha nem mondanád el ezt neki. Nem tudhatod, hogy mit szólna hozzá. Szóval, ne mondd el neki.
-De annyira rossz így.-mondta elkeseredve. Láttam, hogy egy könnycsepp legördül az arcán.
-Tudom.-akkor gombócot éreztem a torkomon, hogy azt hittem, hogy megfulladok. Annyira rossz őt sírva látni. A következő pillanatban Bence nyitott be a szobába. Én meg ráordítottam.
-TE NEM TUDSZ KOPOGNI? HÚZZÁL KIFELE! MOST!-ordítottam. Szerintem még lent is hallották.
-Megvesztél? Gyertek már!-mondta idegesen, aztán ránézett Adrira.-Öhm. Adri? Mi a baj?-kérdezte szomorúan.
-Semmi, semmi. Minden tök jó. Boldog vagyok nem látod?-mondta "full happy" arccal.
-Nem úgy látom.-mondta gyanakodva.
-Bence. A haverom vagy már elég régóta. De most végre kimennél a szobámból? Tíz perc és lemegyünk. Tudsz annyit várni? lent! A KONYHÁBAN!-mondtam kicsit erélyesebben az utolsó mondatot.
-Jó. Elhiszem, hogy nem kaptad meg a napi gyógyszer adagod, de azért anélkül is lehetnél olyan amilyen szoktál.-mondta egy erőltetett mosoly kíséretében.
-Anyád hogy van?-vágtam vissza csípőből.
-Köszönöm e nemes gesztusodat. Remekül.
-Okcsá.-és végre kiment. Adri eddig bírta. Szó szerint sírt a fájdalomtól ás a nevetéstől.
-Na menjünk le. Te meg hagyd abba, mert pofán verlek.-mondtam tök komolya arccal. Nem értem miért röhögött. Mi Bencével általában így beszélünk. Részletkérdés.
*Egyél úgy, mint egy disznó:*
Mikor leértünk a konyhába mindenki röhögött. Gyanús. Bence elmondott mindent. Haah. Tudtam.
-Anyád hogy van Nóri?-kérdezte Detti röhögve.
-Humor Harold vagy Szabó(Bence teljes neve).
-Kösz baby, Te is.-kacsintott egyet. Én meg elröhögtem magam. Meg Pisti is. Ennek örültem. Nem féltékeny:)
-Induljunk mááááár.-hisztizett Adri.-Még fel kell venni Regináékat is.
-Jó. DE. Ki kivel megy?-kérdezte Dori.
-Na ez az. Szerintem menjünk úgy, hogy Én megyek Nórival, Szabinnal megy Dori meg Detti,
Adrival meg Regi, Sz.Nóri és Bence. Na? Így milyen?-találta ki Pisti.
-Nekem tökéletes, de nem baj, hogy mi csak ketten mennénk?-kérdeztem félve a többiek válaszától.-Mert ti meg négyen, mi meg csak ketten.
-Ajhhh.Nóri..engem, vagyis minket nem érdekel, hogy mennyit vagytok együtt Pistivel, amíg fontosak vagyunk neked.-mondta Dori, unva a helyzete. Igen. Ők mind máshogy a barátaim. Dorival nagyon szoros barátságba vagyunk, de most, hogy felkeltettem "haragszik". Nagyon szeretem Dorit, és pont ezért IS félek a fősulitól. Az ELTE-re szeretnék menni. Vargásként még van is esélyem. De nagyon izgulok. Adri KÖZGÉ-s, Dettivel, Bencével és Szabinnal együtt. Dori és Pisti velem együtt Vargások. Hála az égnek egy osztályba járunk emelt angolon. Adri és Detti is nagyon jó barátim, de nem annyira, mint Dori. Amíg én ilyeneken gondolkoztam észre sem vettem, hogy leültem, és úgy eszek, mint egy disznó. Mondjuk a többiek már megszokták. Nem volt ciki, mert már sokszor csináltuk. Mikor befejeztem, anya bejött, és beszélt valamit Pistivel. Aztán elbúcsúzott tőlem, de le is szidott, hogy miért van itt ekkora kupleráj. A mondandója végét már nem hallottam, mert elmentünk. Amolyan "yeahh szabadság", mint mindenkinek. Bepattantunk a kocsiba, és elindultunk Regináék felé, hogy felvegyük Regit, és Sz.Nórit.Mivel mi ketten voltunk nem kellett sietnünk, ezért mi mentünk leghátul. Egyikünk sem szólt semmit, végül Pisti törte a csendet.
-Min agyalsz ennyire?-kérdezte mosolyogva, és megfogta a kezemet.
-Sok mindenen.-sóhajtottam egy nagyot.
-Például?-kérdezte egy pillanatra felém nézve.
-Miért szeretsz te engem ennyire? És miért vagy velem? Hogy ha megkérdezed akkor mit mondjak arra, hogy miért szeretlek?-mondtam egy gombóccal a torkomban.
-Elmondjam?-kérdezte.
-Szeretném.-mosolyogtam rá.
-Gyorsítsunk egy kicsit.-mondta ki hirtelen, és beletaposott a gázba. 10 perc alatt odaértünk. Ő kiszállt a kocsiból, így én is. Leült a homokba, így én mellé.
-Ülj légyszíves az ölembe.-mondta belenézve a szemembe.
-Rendben.-mosolyogtam rá. Beleültem az ölébe, és a vállára hajtottam a fejem.
-Szeretlek!-mondta ki hirtelen.
-Én is! Mindennél jobban!-mondtam teljesen őszintén.
mylife
Az életem. Tudd meg, hogy miken megyek át. Milyen szívből szeretni, aztán csalódni. Elveszteni a szüleid. Egyedül lenni. A poklot. A vagdosás veszélyit. Min mész keresztül, mikor nincs esély, de aztán mégis. FIGYELEM!! Nem minden valóság benne!!
2014. március 29., szombat
2014. március 22., szombat
-Sziasztok! Ez a blog egy lány életéről fog szólni. nagyon sok kalandban lesz része. Sok problémával kell majd szembenéznie, mint pl.:a szüleivel, továbbtanulás, szerelem, szakítás, felejtés.stbstbstbstb.
-Részlet:
"Nem is néz rám.Hiába ül mellettem, akkor sem. Nem szól hozzám. Elfelejtett. Túltette magát rajtam. Nekem is ezt kellene tennem, de nem megy. Egyszerűen nem és kész. Ő az az ember, akiért mindent megtennék. Csak egy szavába kerülne. De nem. Így sem.
Mikor indultam a suli felé, láttam, hogy ő jön mögöttem. Lassítottam lépteimen, hogy utolérjen, de arra nem számítottam, hogy ő is lassítani fog. Megvártam míg beér, de azután szedni kezdte a lábát.
-Pisti! Állj már meg! Miért csinálod ezt velem? Az egy dolog, hogy már mást szeretsz, de attól még nem kellene ezt csinálnod velem. Kérlek!-ahogy ezt kimondtam megállt, nekem pedig eleredtek a könnyeim. Az idő szeles volt, ezért a tetejébe még fáztam is. Ő megindult felém. Odaért, és megállt mellettem.
-Igen. Muszáj ezt csinálnom.Muszáj ezt, mert látni akarlak szenvedni. Azt akarom, hogy úgy szenvedj, ahogyan én szenvedtem, mikor nem voltál ott nekem, és eldobtál, mint valami gyűrűt. -ahogy ezt kimondta köpni-nyelni nem tudtam. Mi? Hogy én elhagyni őt? Szépen jellemezte magát.
-Hogy én? Szerintem te voltál az, aki ezt csinálta.
-Ezért nem akartam megállni.Nem akarok még mindig ezen agyalni, hogy visszafogadjalak-e, vagy sem Ja, igen. Még valami. Remélem Niki sokkal jobb barátnő lesz, mint te!-ekkor nem tudtam, hogy hol vagyok. Nikivel?! Ő a legszebb, legmenőbb, leggazdagabb lány a suliban. Forogni kezdett velem minden. Mire látszólag visszatértem a Földre, Pisti már nem volt ott. De ez csak látszólag volt. Agyilag teljesen máshol jártam. Miért szakítottunk? Igazából ezt sem tudtam. Egyikünk sem tudta. Szerintem mind a ketten hibásak vagyunk. Ő megcsalt. Én pedig csak a tanulással foglalkoztam. Nem voltunk ketten, együtt legalább egy hónapja.
Mikor beértem a suliba, és besiettem a tanterembe, láttam, hogy a helyemen Niki ül. Pisti ölében. És csókolóznak. Mikor beértem mindenki rám nézett, kivéve az ifjú párt. Amolyan "uh, ez biztosan fájhat" pillantásokat kaptam. De akadt olyan is, aki nevetett a nyomoromon. Ez legyen nekik a legnagyobb boldogságuk az életben! Becsöngettek, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak, és, hogy hol foglaljak helyet. Végül leültem Niki régi helyére."
-Várhatóan, csak hétvégéken lesznek részek, de akkor 2 max. 3 rész lenne. A részek 1 komment, és 3 pipa után jönnének, ha valakinek tetszik majd.
-Részlet:
"Nem is néz rám.Hiába ül mellettem, akkor sem. Nem szól hozzám. Elfelejtett. Túltette magát rajtam. Nekem is ezt kellene tennem, de nem megy. Egyszerűen nem és kész. Ő az az ember, akiért mindent megtennék. Csak egy szavába kerülne. De nem. Így sem.
Mikor indultam a suli felé, láttam, hogy ő jön mögöttem. Lassítottam lépteimen, hogy utolérjen, de arra nem számítottam, hogy ő is lassítani fog. Megvártam míg beér, de azután szedni kezdte a lábát.
-Pisti! Állj már meg! Miért csinálod ezt velem? Az egy dolog, hogy már mást szeretsz, de attól még nem kellene ezt csinálnod velem. Kérlek!-ahogy ezt kimondtam megállt, nekem pedig eleredtek a könnyeim. Az idő szeles volt, ezért a tetejébe még fáztam is. Ő megindult felém. Odaért, és megállt mellettem.
-Igen. Muszáj ezt csinálnom.Muszáj ezt, mert látni akarlak szenvedni. Azt akarom, hogy úgy szenvedj, ahogyan én szenvedtem, mikor nem voltál ott nekem, és eldobtál, mint valami gyűrűt. -ahogy ezt kimondta köpni-nyelni nem tudtam. Mi? Hogy én elhagyni őt? Szépen jellemezte magát.
-Hogy én? Szerintem te voltál az, aki ezt csinálta.
-Ezért nem akartam megállni.Nem akarok még mindig ezen agyalni, hogy visszafogadjalak-e, vagy sem Ja, igen. Még valami. Remélem Niki sokkal jobb barátnő lesz, mint te!-ekkor nem tudtam, hogy hol vagyok. Nikivel?! Ő a legszebb, legmenőbb, leggazdagabb lány a suliban. Forogni kezdett velem minden. Mire látszólag visszatértem a Földre, Pisti már nem volt ott. De ez csak látszólag volt. Agyilag teljesen máshol jártam. Miért szakítottunk? Igazából ezt sem tudtam. Egyikünk sem tudta. Szerintem mind a ketten hibásak vagyunk. Ő megcsalt. Én pedig csak a tanulással foglalkoztam. Nem voltunk ketten, együtt legalább egy hónapja.
Mikor beértem a suliba, és besiettem a tanterembe, láttam, hogy a helyemen Niki ül. Pisti ölében. És csókolóznak. Mikor beértem mindenki rám nézett, kivéve az ifjú párt. Amolyan "uh, ez biztosan fájhat" pillantásokat kaptam. De akadt olyan is, aki nevetett a nyomoromon. Ez legyen nekik a legnagyobb boldogságuk az életben! Becsöngettek, én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak, és, hogy hol foglaljak helyet. Végül leültem Niki régi helyére."
-Várhatóan, csak hétvégéken lesznek részek, de akkor 2 max. 3 rész lenne. A részek 1 komment, és 3 pipa után jönnének, ha valakinek tetszik majd.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)